Törökország az Eurázsiai-, valamint az Afrikai- és az Arab-lemezek közötti összetett ütközési zónában, az Anatóliai-lemezen fekszik, szinte egész területe szeizmikusan aktív (1. ábra).

 

A lemezmozgás jellegét és a mozgás sebességét szemlélteti a 2. ábra GPS-adatokból számított térképe. A sebességekkel arányos nyilak egy nagyobb területnek – beleértve az arab, anatóliai és Égei-tengeri területeket, valamint a Zagrosz és Közép-Irán szomszédos részeit – az óramutató járásával ellentétes irányú forgását jelzik. Az ezzel a forgással összefüggő mozgási sebességek a Hellén-ív és a Földközi-tengeri hátság felé haladva növekednek.

 

A várost sújtó Kr. u. 115. évi földrengésről a kortárs görög történetíró, Cassius Dio a következőket írja: „…az épületek a levegőbe szökkentek; egyesek a magasba emelkedtek, hogy aztán összeomoljanak, és darabokra törjenek, míg másokat mintha a tenger hullámai ide-oda dobáltak volna, felborultak, és a romok még a nyílt terepen is nagy területre szóródtak szét… Ami az embereket illeti, még a házakon kívül tartózkodók közül is sokan megsérültek. […] A házakban rekedt és elpusztult emberek számát nem lehetett megállapítani; mert sokakat megölt a lezuhanó törmelék ereje, és rengetegen fulladtak meg a romok alatt.” (Cassius Dio: Historia Romana, 68, in Lassus, 1966).

A városban a seregével éppen ott tartózkodó Traianus császár és utóda, Hadrianus a földrengés következtében kisebb sérüléseket szenvedtek, a szintén velük lévő Marcus Pedo Vergilianus konzul meghalt. Az On the Historical Seismicity of the Arab Region (Alsinawi–Issa, 1985) 260 ezer áldozatról ír a 115. évi földrengéssel kapcsolatban. Evagrius (536–594) bizánci történész több 5–6. századi antiochiai földrengésről tudósít (Kr. u. 458, Kr. u. 528, Kr. u. 531, Kr. u. 551) (Bidez–Parmentier, 1898). Ugyanitt 1544-ben, 1726-ban, 1738-ban és 1743-ban szintén erős földrengések voltak, áldozatokkal és jelentős épületkárokkal. Kissé távolabbról (Latakia) szintén jelentős rengésekről maradtak fenn tudósítások (Ambraseys–Finkel, 1995). Az 1822. évi nagyon erős rengés becsült értéke MW = 7,4 (Sbeinati et al., 2005).

A 2023. február 6-i török földrengés amiatt tanulságos a Pannon-medence szeizmicitásának vizsgálata során, mert azt jelzi, hogy egy forrásterület hosszú ideig (évszázadokig) tartó nyugalma esetén is potenciális veszélyforrás lehet. Térségünk régmúlt földrengéseire vonatkozó ismereteink természetesen hiányosak. Nagyon fontos volna pedig, hogy a szeizmikus események területi és időbeli eloszlását az elmúlt évszázadokra vonatkozóan megismerjük, mert ezzel hozzájárulhatunk a földrengésekkel kapcsolatos veszélyeztetettség meghatározásához. Az emberek által érezhető földrengések teljességét csak a Magyar Földrengési Bizottság megalakulása (1881) óta ismerjük, az épületekben kárt okozó rengések egészét pedig hozzávetőleg csak a 18. század közepétől. Ha abból indulunk ki, hogy átlagosan minden második évben fordul elő nálunk kisebb-nagyobb kárt okozó földrengés, akkor a magyar államiság ezeregyszáz éve alatt ötszázötven ilyen eseménnyel kell számolnunk. Ezzel szemben az 1000-től 1750-ig terjedő időszakból az egész Kárpát-medencéből jóval kevesebb mint kétszáz, jelentős részben alig értelmezhető eseményt ismerünk, és ezek közül is csak 70-80 esik a Pannon-medence területére. Tehát a múlt szeizmológiai eseményeinek többségéről nincs is tudomásunk. Így hasonló természetű bizonytalanság adódik, mint a Kelet-anatóliai törésvonal esetében, amikor a gaziantepi földrengés (2023. február 6.) előtt a földrengés-veszélyeztetettség megállapításához nem használták a római és bizánci forrásokat.

 

Eberhard Windecke (1380 k. – 1440/1441) krónikás művében olvasható, hogy „…a jelről, amely Budán, a Boldogasszony templomban történt, ahol leomlott a templomtorony, mialatt sok ember bent volt és egyetlen ember sem halt meg…” (Windecke, 2008). De Windecke ezt az eseményt – Bonfinitól eltérően – 1384-re teszi, és nem említi, hogy a torony leomlása földrengéssel lett volna kapcsolatban.

Az 1541. évi földrengés Bornemisza Péter (1535–1584) tudósítása alapján megtörténtnek, de gyengének tekinthető. Az 1561. és az 1641. évi események minden bizonnyal erősebbek voltak, és megtörténtükről megbízható források tudósítanak (Verancsics, 1981; Podhradczky, 1833).

 

Budapest térségében a régmúltban történt földrengésekre vonatkozó források alátámasztják azt a jelenlegi álláspontot, hogy itt egy szeizmológiai értelemben potenciálisan aktív terület található, melynek földrengései, mint azt az 1956. január 12-én Dunaharaszti térségében kipattant MW = 5,6 esemény is igazolta, komoly károk okozói lehetnek. Természetesen, hasonlóan lehetséges veszélyek forrásai a Pannon-medencében előfordult történeti földrengések fentebb felsorolt forrásterületei is.